No way to let you in.

"Azt hittem, ismerlek, de azt hiszem, könnyebb az igazság helyett azt látni, amit akarunk. Azt hiszed, ismersz engem, pedig nem, így azt sem tudod, mire vagyok képes. Azt hiszed, én vagyok az a népszerű lány, akinek mindenre van válasza, pedig ez nem így van. Sokszor nem tudom, mit miért teszek, de igyekszem jobbá tenni a dolgokat. És ha hibázom -mert lássuk be, mindannyian hibázunk-, megfogadom, hogy a segítségeteket kérem. Egyedül nem megy. De ha megbíztok bennem, így együtt nagyszerű dolgokra leszünk képesek. Megfogadom (...), leszek annyira bátor, hogy valóra váltsam minden álmotokat."


Néha elgondolkodom bizonyos dolgokon, mint például a barátságon. Lerágott csont, de még mindig nem mondtam el róla mindent, amit tudok, vagy sejtek.
Ismeritek azt a jelzőt, időszakos barát? Nekem ilyenből jut ki mindig. Mind azt hiszik, ismernek. Tudják, kiszámítják a reakcióimat bizonyos dolgokra, vagy megsejtik, mit fogok mondani valamire. Ebből azt a következtetést vonják le, ismernek. Pedig ha tudnák...
Senki nem tud rólam semmit. Nem tudják, ki vagyok, honnan jöttem... nem tudják, vajon szeretem a zöldséget? Mi a kedvenc gyümölcsöm? A kedvenc gyerekkori filmem? Első háziállatom neve? Talán azt hiszitek, ezek mind nem fontosak. Manapság már mindenki csak a világot megváltani hivatott gondolatoknak tulajdonít jelentőséget, nem számít az a sok, pici, apró dolog, ami meghatározza, felépíti az emberek személyiségét. Az emberek elfelejtik, milyen fontosak is azok a dolgok, amik jelentéktelennek tűnnek. Pedig hát mi is mondhatna el többet valakiről, mint hogy mi volt a kedvenc plüss állata kiskorában?
Az emberek igazából nem is akarják megismerni egymást. Félnek, hogy őket megismerik, és félnek attól, hogy ők megismerjenek másokat, hiszen tudják: amint ismersz valakit, kívülről-belülről, az az ember a részeddé válik, és felelősséggel fogsz tartozni érte. Ismerni fogod az összes gondolatát, és ha megengeded, ő is a tieidet. Ez mérhetetlen kiszolgáltatottságot jelent, egy olyan kötődést, emberi kapcsolatot, ami ugyan abban a pillanatban emelhet a magaslatokig, és taszíthat le onnan.
Így, mivel az emberek félnek a fájdalomtól, inkább felszínes barátságokat ápolnak, vagy olyanokat, amik csak ideig-óráig tartanak. Megismerik az ember egy részét, egy szakaszán az életüknek velük vannak, aztán odébb állnak. Magával viszik a múltad egy részét, hogy az már mindörökké hozzájuk tartozzon. Ilyenkor mondjuk azt: őt ismertem valamikor...
Időszakos barátok.
Minduntalan változunk. Változunk napról-napra, hétről-hétre, észre sem vesszük, és már koránt sem azok vagyunk, akikként elindultunk. Ez nem feltétlenül rossz: a változás kell. Kell, hogy komolyodjunk, nőjünk, változzon a világlátásunk, ezáltal kihozhassuk magunkból a legtöbbet. Érdekes dolog, mikor egy időszakos barát vissza akar térni az életünkbe. Mikor már lezártad magadban a szakaszt, ami hozzá kötött, és tovább léptél; visszatér, hogy felbolygasson, össze zavarjon mindent megint. Egy időszakos baráttal ápolhatunk jó viszonyt akár életünk végéig, de már sosem lesz ugyanolyan a kapcsolatunk, mint akkor, mikor teljesen egymásra voltunk hangolódva, mikor csak a miénk volt az a pár nap, hónap, év.
Az időszakos barát nem igaz barát, mert az igaz barát nem csak egy szakaszon van melletted, hanem végig. Az egész úton elkísér.
Nem is tudjuk, de mindannyiunknak szinte csak időszakos barátai vannak. Olyanok, akik hosszabb-rövidebb időn belül el fognak kerülni mellőlünk, olyanok, akik csak most ismernek, később talán a nevedre sem fognak emlékezni.
Aki igaz barátot talál, talán a legszerencsésebb ember a földön. Nem tudhatod, mikor találod meg, talán már most ott van körülötted egy, kettő, több. Ez csak akkor fog kiderülni, mikor egyszer csak, hosszú-hosszú évek múltán azt látod, jé, ő még mindig velem van.
Bíznod kell magadban, és a másikban. Bíznod kell abban, hogy barátságotok nem csak időszakos, hanem időt álló, és van olyan erős, hogy kiállja annak vasfogát. Mérhetetlen bátorság kell bízni valakiben, és csak rajtad áll, megéri-e. Hogy hagyod, ismerjen, hogy barátod legyen ízig-vérig, vagy eltaszítod magadtól.
Örök kérdés, melyikhez kell nagyobb erő.
Minden időszakos barátomra azt hittem, életem végéig velem lesznek. A mostaniakra mit higgyek? Nem hiszek már semmit. Hamarosan kiderül. Addig meg csak... bízom. Benne, bennem, bennünk. Hisz tehetek mást?




"Ha egy embert ismerni annyit jelent, hogy ki tudjuk előre számítani, hogy mire hogyan reagál s miről mi a véleménye, akkor jól ismerem. De azt hiszem, ez mégis csak a látszat. Hogy úgy mondjam, tapasztalati úton megtanultam, de a belső mechanizmust nem ismerem és nem értem. Mint a kuruzslók. Évezredek alatt az emberek kitapasztalták, hogy melyik fű, virág, forrásvíz mire jó - de nem tudták, miért. Attól még használhatták a gyógyfüveiket, mégpedig tévedés nélkül. Csak éppen - mondjuk - képtelenek voltak szintetikus úton gyógyszereket előállítani."