Empty.

-Nem érdekel, hogyan érzel, ahogy nem érdekelt eddig sem. Tudom, hogy fáj, tudtam eddig is, de ez nem mozgat meg bennem semmit. Nem érzek az égvilágon semmit. Ha meglátok egy szerelmespárt: semmi. Ha valami szomorú történik: semmi. Ha szenvednek a barátaim: semmi. De ha valaminek örülni kéne, akkor sem történik semmi. Nem boldogít. Nem tör le... semmi. Üres vagyok. Mint egy doboz, amiből kivettek mindent. Egyszerűen képtelen vagyok érezni bármit is. És ez nekem jó! Én tényleg élvezem, mert... érzelmek nélkül sokkal könnyebb.
-És mi van azokkal, akiket szeretsz? Azokról nem beszéltél. Tegyük fel, hogy valami történik... Vele, és ne nézz így rám, mert pontosan tudod, kiről beszélek! Szóval mi lenne, ha valami történne Vele? Ne mond azt, hogy nem éreznél semmit, mert tudom, hogy igen. Fájna, ugye? Emlékszel még, milyen mikor fáj, igaz? Na, olyan lenne megint. Égetne. Sajogna. Azt kívánnád, bár veled történt volna meg. És ezután... tudod már, ugye? Előjönne minden, ami miatt szenvedned kéne, de elnyomtad magadban. Újra fájna. Újra boldoggá tenne. Újra éreznéd, ha megbántanál valakit, mert emlékeznél, milyen érzés, mikor neked fáj. Nem vagy üres, csak kiürült egy kicsit. De most nézz be... látod ott azt a nagy szekrényt? Ott vannak az érzéseid. Bent sorakoznak, mert egyszer beraktad őket, és arra várnak, hogy előjöhessenek, és hamarosan itt is lesz az idejük. Ugyan egyszer eldobtad a kulcsát, de majd, egy nap, jönni fog valami, ami kinyitja. És akkor rád szakad mindaz, amiket oly' elkeseredetten próbáltál megsemmisíteni. Az összes elfelejtődött érzés, fájdalom, öröm és minden! Azokat a dolgokat zárjuk be, amiktől félünk. De egyszer, valamikor, úgy is szembe kell néznünk a félelmeinkkel, és akkor... az kemény lesz, barátom. De van egy dolog, csak egyetlenegy dolog, ami megvéd téged mindentől, ami rossz! Most kételkedsz, de meg fogod látni... tudni akarod mi az? Igen? De hisz olyan egyszerű. Talán már sejted is a választ...
Igen. A szeretet. Mert amíg szeretni tudsz, nem vagy üres! Ez véd meg téged az ürességtől, a legnemesebb érzés! És amíg szeretsz, addig nem jöhet olyan gond, baj, fájdalom, amivel nem tudnál megbirkózni, hisz tudni fogod, hogy ott van valaki, aki segít! Ha szeretsz, nem vagy egyedül. Ez tesz különlegessé, és tudom, hogy furcsán hangzik, de vannak, akik szánalmasan keveset tudnak erről az érzésről!
És tudod... szerintem, ha nem akarod, hogy rád zúduljanak az gondok, gyorsan keresd elő a szekrényed kulcsát, és szép sorjában, te magad fogadd vissza az érzéseket. El leszel velük, tudom. És én is itt leszek. Ne rejtsd el! Ne szégyelld! Hidd el, tudom, miről beszélek. A világ legüresebb emberével állsz szemben.

lose.

Ha elveszítünk valakit, úgy érezzük, a szívünk szakad meg. Aztán eszünkbe jut az a sok kedves szó, azok a vicces dolgok, amiket mondott vagy tett, és rájövünk, hogy nem hagyott el teljesen, itt él bennünk... az emlékeinkben, mélyen. (':

sense of future.

"Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, (...) csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogy emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép."

Reggel. Kávé. Cigi. Ruha. Smink. Indulás.
Éreztétek már úgy, hogy teljesen üresek vagytok? Hogy már annyira mindegy, ki mit csinál, vagy mi fog történni, úgysem változik benned semmi? Hogy ez már egy állandó, félholt állapot?
Igen? Nos, ezt hívják totális kiégésnek. Ezt érzem én most.
Amy Moore vagyok. Talán hallottatok már rólam. Volt négy hónap az életemben, mikor minden reggel egy rémálomban ébredtem fel, és minden nap újabb kés fúródott belém, tátongó lyukat hagyva maga után. Nem ölt meg ez a négy hónap. Kibírtam. Foggal-körömmel, és ha néha egy-egy csatát el is vesztettem, a háborút megnyertem. Még élek.
De ezt tudjátok. Talán emlékeztek is, az a történet egy látszólagos happy end-del végződött, ahol a főszereplő győztesen kerül ki, és a világ megint szép...
Olyan romlottak vagyunk, mi emberek. Egy darabig elég az, amink van, aztán megint elkezdünk többre és többre vágyni - főleg, ha egyszer már tiéd volt a legtöbb.
Tudni akarjátok, mi az igazság? A teljes igazság?
Hát jó...
A "happy end" álarca mögött mardosó féltékenység, önmarcangolás, és mindennapos belső küzdelem húzódott meg.
Vívódtam. Képtelen voltam a megbocsátásra. Mindent odaadtam volna érte, mégis, ha ránéztem, felizzott bennem a gyilkos indulat: ő volt az, aki tönkretett engem. Akinek köszönhetően most, ha belenézek a tükörbe, valami hiányzik... a csillogás a szememből. Ő az, aki miatt már nem vagyok ura az érzelmeimnek, aki miatt sebezhető lettem... ő az, aki megölt bennem valami fontosat. S olyankor kedvem lenne nekem is megölni benne valamit.
Ugyanakkor...
Ott volt bennem a gyengéd szeretet, annak a tudata, hogy meg akarom óvni őt, védeni mindentől, hogy boldognak akarom látni...
Őrült kettősség volt ez. Hol az egyiket éreztem erősebbnek, hol a másikat, és nem tudtam, melyikre hallgassak. Kerültem őt.
Kerültem a társaságát, figyeltem arra, hogy ne maradjak a közelében, csak amennyit feltétlenül muszáj, és óvatos voltam. Tulajdonképpen kommunikáció szintjén ez majdnem olyan volt, mint a négy hónap, jóformán csak a sziamizu-ig jutottunk el, és a változás mindössze annyiból állt, hogy már nem vibrált idegtépő feszültség köztünk.
Közöny. Hideg közöny. És ez rosszabb volt mindennél.
Tehetetlenül néztem végig, ahogy elszakad attól is, akihez eddig közel állt, és én, minden ellenérzésem ellenére segíteni próbáltam. Tényleg.
Pedig akkor már üres voltam.
Most talán ő is az. Nincs senkije, és ott van neki mindenki. Tudom, hogy kell neki valaki, mert "néha csak egyetlenegyre van szükségünk", de azt is tudom, hogy nem a jó helyen keresgél. Ebből a területből már nem tud kihozni semmit.
Tudom, hogy segítség kell neki. Látom, hogy meghal, minden nap. Látom, hogy fáradt. Hogy magányos. Látom, hogy felemészti belülről.
Nem sajnálom őt, mert tudom, hogy kibírja. Én is kibírtam, és tudom, hogy akármennyi fájdalmat is okozott, ő hitt bennem. Az erőmben. Én pedig nem ismerek nála erősebb embert, szóval... kibírja.
Kettősség. Ma ezt gondolom. Holnap talán megint mást.
Szóval azt akarjátok tudni, hogy mi jött a senseofpast után.
Üresség. Rutinból élek.
Kettősség. Örök küzdelem.
És megértés. Egy olyan fajta belélátás, amire mindig is vágytam. Akarva-akaratlan az én fájdalmam belátást engedett az övébe. Mindenki magának teremti meg a halálos ellenségét.
Hát ezt adta nekem a senseofpast. Erőt. Élni akarást. Tapasztalatot. Titkokat.
Mert ami nem öl meg, az megerősít.
Ez volt az utolsó, hogy a múltamnak eme részéről írtam. Most már szeretnék a jövőmre koncentrálni, mert bizony jövő tudatom is van. Ki tudja, talán abból lesz a következő senseofpast...:)
Köszönöm.

"A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja."

Love never passes away.

Aznap este valahogy fényesebben ragyogtak a csillagok, mint máskor.
A nő az íróasztalánál ült, épp egy cikken dolgozott, mikor különös fényre lett figyelmes - a hold vetett sugarat a sötét szobára. Az ablakhoz lépett, és lenézett a fényben fürdő New York-ra. A város, ahogy soha, most sem aludt. Odalentről taxik türelmetlen tülkölése, és az éjszakába induló fiatalok vidám zsivaja hallatszott fel, ahogy minden este. De ez valahogy mégis más volt... a csillagokkal nem volt rendben valami...
Elnézte az Esthajnalcsillagot, és gondolkodni kezdett.
Milyen régen volt... majd' 10 éve, és még ma is, minden nap eszébe jut... halványan elmosolyodott.
Emlékezett még azokra az időkre, mikor minden napja boldog várakozással telt, hogy vajon mit hoz a másnap, vajon látja-e azt a mosolyt, az arcot, a kedves tekintetet, vajon ott lesz-e ő is...
Emlékezett, mennyire bolond volt, fiatal és naiv...
És emlékezett, mennyire fájt, mikor ott hagyta, mikor elment, hogy aztán visszatérjen újra, egy szavával rendbe hozva mindent, és hogy ő vakon beleugorjon megint...
Emlékezett az összes nevetésre és könnyre, és emlékezett a szeretetre, ami soha, egy percre sem enyhült. Emlékezett arra, mennyiszer próbálta a fejébe verni: a szeretet nem múlik el.
Emlékezett, hogy mikor végeztek, és ő megkapta itt New York-ban az újságírói állást, mennyire fájt elmenni. Ott hagyni őt, sorsára, tudván, hogy talán soha többet nem látja újra.
Nagyon jól emlékezett még arra az utolsó napra.
Alig hogy leérettségiztek, már meglegyintette őket a szabadság szele. Fényes, meleg, júniusi nap volt.
Az iskola előtt álltak.
A fiú, ahogy mindig, barátai gyűrűjében állt, és a távoli jövőről beszélgetett velük. A lány először vacilált, odamenjen-e egyáltalán, de tudta, talán ez az utolsó lehetőség. Barátnője bátorító mosollyal oldalba bökte, s az egy mély levegő után el is indult felé. Szelíden, félénken vonta félre.
-Csak el akartam köszönni. Lehet, hogy soha többet nem találkozunk.
-Ne hülyülj már! Nem leszel olyan messze, bármikor összefuthatunk.
-New York-ba megyek. Tudod, ahogy mindig is akartam...
A fiú arcán meglepettség suhant át, de aztán hamar visszarendeződtek vonásai a megszokott, unott kifejezésbe.
-Akkor gondolom, ez jó...
A lány bólintott. A könnyeivel küszködött. Ránézett a szeretett arcra, majd hirtelen indíttatásból megölelte.
Egy végtelennek tűnő percig így álltak, egymás karjaiba veszve, mintha soha, semmi sem számítana többé, mintha a jövő csak egy távoli fantomkép lenne, amivel a szülők ijesztgetik a gyerekeiket. Mintha a külvilág nem is létezne. Mintha csak ők lennének, ez a két, érthetetlen világ, ez a két ember, akinek van múltjuk, és talán jövőjük is...
Aztán ez a varázslatos pillanat elmúlt, a hideg valóság betolakodott ebbe a csodás pillanatba, eloszlatva azt a békét és boldogságot, amit talán mindketten éreztek.
A lány hátralépett.
-Tudod... -ekkor már visszatarthatatlanul ömlöttek a könnyei. -csak hiányozni fogsz. Hiányozni fog minden. Remélem, azért sikerült átadnom neked valamit ezek alatt az évek alatt... tényleg csak ezt remélem. Tudom, hogy sokszor kibírhatatlan voltam, és sokszor úgy tűnt, mintha okoskodnék, de... mindig a te érdekedben tettem. Remélem, emlékezni fogsz rám. Én fogok rád. Tudod... a szeretet nem múlik el.
A fiú arca nem árult el érzelmeket, üres volt, ahogy mindig. A lány búcsút intett, sarkon fordult, és elment. Nem nézett vissza. Soha nem nézett vissza többé.

Azóta 10 év telt el, és a lány egyszer sem találkozott a fiúval. Nem hallott felőle, nem tudta mi van vele, hol él, van-e családja... semmit sem tudott, csak a telefonszámát, ami egykor volt neki.
A csillagok mindig jó útmutatók. Kacsintott, majd kezébe vette a telefonját, és csak ennyit írt egy rég nem használt számnak:
A szeretet nem múlik el.
És jött a válasz, rögtön, mintha a címzett várta volna ezt az sms-t:
Akkor gondolom, ez jó...:)

i just wanna see you happy.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nem csak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.


hate. pain. silence. tiredness. lonely. love.
that's really all.

Poland♥

Kurvajóvooolt :)))

Hétfő:
Megérkeztünk, akkor írtam az előző postot, nem volt semmi.

Kedd:
Hajókáztunk, kastélyokat néztünk, és sífelvonóval fölmentünk egy hegyre. Mit se számít, hogy rá volt írva, hogy no smoking...:'DDD Míg a többiek boboztak, mi elvoltunk Nilláékkal... és megtámadtak minket a kecskék! Bizony O_o Mert Dave-ék lövöldözték őket. Azok a hülyék meg adtak nekik rágót, és rágóztak a kecskék! xD Mókás volt.:DDD
Este Rose Anne-nel meg enyhébbfajta kilét, sörözgetés és MOSÓGÉP XD szakadtunk, na meg a lengyel bieber...:'D De pozitívum, hogy még becsiccsentve is tudok angolul beszélni XD
Adtuk.:'D(Y)

Szerda:
Sportnap volt a suliba, kissé szarrá vertek minket röpiben és kosárban is, de nem gáz...:'D Ebéd a menzán..+o( Változatlanul szar.:'D
Úgy volt, utána a lengyel csajokkal megyünk Krakkóba... hát kicsit bekavartunk szegényeknek, mert Nillával, Joy-jal és Celine-nel kitaláltuk, hogy mi úgy mégse, mert másnap úgyis megyünk:'D Oké. Helyette elmentünk a pub-ba, vettünk egy csomó szart a közértben, meg ettünk pizzát, sörözgettünk, dumáltunk... Olyan 7 fele jöttek Mosógépék, velük úgy elvoltunk -FUCKIN' ANNOYING!xd- sétáltunk, és az a kretén Mosógép mutatott egy döglött macskát! Hát mondom szeretnél itt feküdni mellette?! xd De nagyonjóvolt.:D

Csütörtök:
Utolsó nap. Krakkóba mentünk, ott végigszenvedtük a két órás idegenvezetést a Wawel-ben MEGINT, mert ez múltkor is program volt. Nagyonjó, utána megint fittyet hányva a No smoking táblára rágyújtottunk a kastély udvaron Dave-ékkel... pont elnyomjuk, jön ki a biztonsági őr, hogy ne cigizzünk, és meg így: Senki se dohányzik! És ezen szakadtunk aztán, hogy pont akkor jött ki, mikor már senkinél se volt xd oks.
Ezután mentünk kajálni, jó igényes papírtányéros helyre, ahol nem kaptunk vizet! Kivoltam.:'D
Miután ettünk jött a két óra szabadidő... Rella, Nilla, Celine meg én beültünk mekibe egy kávéra. Rella-ék jeges kávét kértek (Ice coffe!), erre mit ad nekik a csávó? Egy sima kávét, és külön pohárba jeget XD ja ok :'D
Nem is vettük észre, hogy elszaladt az idő, elindultunk megkeresni a plázát. Én kérdeztem meg egy nőt, meg aztán trendigyerekeket is, hogy holvan, és mire megtaláltuk már 5 óra volt! Tudni kell, hogy fél 6ra kellett visszaérni..:'D Na oké, mi meg még semmit se vettünk xd Gyors be H&M-be, ott találkoztunk Marta-ékkal, segítettem neki ajándékot választani Leila-nak.: D És össz-vissz gyűrűket sikerült vennem Krakkóba.:'D Szuperjó.
Háromnegyed 6 körül vissza is értünk, és kiderült, hogy még simán maradhattunk volna, mert eltűnt egy lány. Jó. Felmentünk a buszra, nyomattuk a We no speak Americano-t, és mikor meglett a csaj, végre el is indulhattunk.
Elég laza volt, sötét, Americano maxon és száguldás (H) imádtam♥ és ráadásul Marta, Karolina és Mosógép is a mi buszunkkal jöttek:)
Mikor megérkeztünk Nilla, Marta, Karolina és én majd' be pisiltünk, sprinteltünk pub-hoz..:DD
Szegény Mosógép egy ponton eléggé megsértődött, de kiengeszteltük úgyhogy nem volt para.:D
Viszont aztán annál inkább. Na az nagyon nem hiányzott oda, de a végén minden elsimult szerencsére.:)

Péntek:
Mentünk hazaaa. Annyira rossz volt tőlük elbúcsúzni.:/ Gosia sírt, hát mi is majdnem... Nagyon rossz volt, de egy év múlva megint látjuk egymást♥ Csináltunk képeket kb mindenkivel, nehezen indultunk el...
Isten se akarta, hogy elmenjünk, mert ott hagytuk az ajándékunkat, és utánunk kellett hozni..:"D
Hazafele úton egyébként semmi sem volt, már pesten voltunk, mikor beszart a busz, de szerencsére meg tudtuk oldani.


Annyira hiányoznak a lengyeleeeeek ♥♥ Vissza akarok menni most!!♥ Felejthetetlen volt ez az egy hét.:)♥

Breaking news from Poland

Hat megerkeztunk.:D Es van net!
Hosszu, faradsagos ut all mogottunk, de itt vagyunk...
Annyit mondhatok, jobban fogyott a dohanyaru mint a kolbasz:,D En szemely szerint egy Paulina nevu lanyhoz kerultem, akinek batyja istencsaszar, szep magyar szoval elve, es aki bedobott a szobaba, hogy netezzek : DDD hat jo!
Holnap kastelyokat nezunk, hajokazunk meg ilyesmi, este meg pub : D asszem kibirhato lesz ;D

Hianyzik Adam.(L) meg meg egyparan.


A helyzet jelenlegi allasa szerint jelentkezem meg : D


greetings.