R.I.P

"Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak, vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki nem tudja, milyen érzés. Senki nem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismerheti ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te."

/offolom az álnevezést, kezdem unni, hogy már én is belezavarodom, hogy ki-kicsoda, meg nincs elég név.xd/

November 17.-én, reggel 9 órakkor volt egy éve, hogy Cinya (+16), eltávozott közülünk. Ahogy tavaly, idén is tartottunk egy megemlékezést, ahol a család, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.
Fél háromkor végeztem a suliban, és egy öt perces otthoni villámlátogatás után rohantam is Wiwienn elé nyugatiba. Mikor odaértem ő már ott volt, beszélgettünk, és vártuk Gergot, aki egy négy perces késéssel be is futott. Bementünk westendbe, Wiwienn evett, mi Gergovel röhögtünk a sok emóson, meg úgy mindenen.(Áldozzuk fel egymás testét a sátánnak, de előtte forduljunk körbe 13-szor, és tetováltassuk a seggünkre, hogy 666! xdddd) Vettünk vörösbor illatú gyertyákat, aminek nagyon nem volt vörösbor illata, de mindegy. Aztán kimentünk nyugati hátuljába, Gergovel féltünk a sok emóstól, találkoztunk Roxyval, meg nem tudom. Reninek ötkor kellett volna odaérnie, de mint kiderült, ő még akkor vígan moszkván volt. Fél hat fele ért ki, megrugdostam, megvertem, de azért szeretem:)♥:D Ott voltak még csomóan jóarcok is, Winnie, Vivi, Szkúb, Merko, stb. Mindegy, elvoltunk, aztán hat fele elindultunk Hősök terére. A busz megállóban mindenki fésülködött, sminkelt, nem néztek amúgy hülyének.:D
Ahogy tavaly is, megint mi voltunk ott először, nem lepődtem meg. Felültünk a szoborra, és elkezdtünk gyertyákat gyújtani. Nem sokkal később megjött Sophie, aztán Betty, Niki, Holi, Dancsiék, Rékiék és sorban a többiek. Bori hívott, hogy 5 perc, és elindul.:) Hamar megjött♥
Nem voltunk sokan, de nem is ez számított. Beszélgettünk Cinyáról, a betegségéről, hogy hogy hiányzik nekünk, és felevenítettünk sok szép emléket. Jó volt. Vagyis hát inkább szép.
A megemlékezés után Wiwienn-nel meg volt beszélve, hogy elmegyünk kávézni. Beültünk egy közeli helyre, de ott volt velünk még Bori, Sophie, Betty és Holi is. Úgy döntöttem, ez az este nem az ellentétekről kellene, hogy szóljon. Persze ettől nem változik semmi.
Szóval ott elvoltunk, átbeszéltünk néhány dolgot, és egy kis idő múlva Bori meg én mosolyogva mentünk haza.
A halál kegyetlen, hirtelen, és fájó dolog. De mikor meghal valaki, tudnunk kell, hogy a széthúzás nem segít. Bele kell kapaszkodni azokba, akik megmaradtak nekünk. Nem veszíthetjük el egymást. Nem segít, ha sajnálkozunk, és azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért történt, és miért pont ő. Mindennek oka van, és ez az élet rendje. El kell engednünk a szeretteinket, tudván, hogy egyszer még úgy is találkozunk velük, mikor már nem lesz, ami elválasszon tőlük. Tudnunk kell, hogy jó helyen vannak, és ami a legfontosabb, hogy sosem hagynak el minket. Bennünk élnek tovább, és csak akkor halnak meg, mikor mi akarjuk. Amíg emlékszünk, és beszélünk róluk, itt élnek velünk, bennünk.
A halál gyakran igazságtalannak tűnik. Hisz annyi ember van, aki meghalhatott volna...! Ne gondold így. A halál nem válogat, nem nézi, hogy jó, vagy rossz ember volt-e az illető. Egyszerűen csak itt volt az ideje.
És mikor elengedjük őket, meg tanuljuk majd megérteni, mit is jelent: tovább lépni.



"Gyászunk lépcsőfokai: a tagadás, a düh, a félelem, a bűntudat, a depresszió, és az elfogadás. És az első magok a sírhantokon."

asd

Unatkozom? Lehet.:'d

Neved? Domonkos Borbála
Hány éves vagy? 14
Hány éves szeretnél lenni? 17
Tanulsz? Szoktam.
Milyen iskolában? Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium
Mikor van a szülinapod? ’95.12.07
Hajad színe? barna
Szemed színe? barna
Magasságod? talajtól mért magasságom 161,5 cm:)
Chips/édesség? Chips.
A barátaid fiúk vagy lányok? Vegyesen
Twix/Snickers? Snickers
Répa/kukorica? kukorica
Cica vagy kutya? Cica
Cuki/helyes? Attól függ, kiről van szó.
Hideg vagy meleg? Hideg
Játszani vagy nézni szereted a sportot? Nézni
Nagyváros vagy kicsi falu? Nagyváros
Rock vagy rap? Rock.
Te fényképezel, vagy téged fényképeznek? Is-is, de az utóbbihoz nem vagyok túl jó alany:'D

Szerelmi élet…
Egyedülálló vagy? Mondhatni. : D
Te boldog vagy így? Hogyne. : D
Ha egyedülálló vagy: szeretsz valakit? anyádat(k)
Voltál már szerelmes a legjobb barátodba? Neeeem.(a)
Tudott róla? (a)

Jövőd…
Mik a terveid a középiskolában? Leérettségizem?:"D
Készülsz főiskolára? Persze
Meg akarsz házasodni? Jólenne, ja.:'D
Akarsz majd gyereket? Igen
Mi lesz a neve? Passz.. ha lány, akkor Csenge. : D
Hol szeretnél élni? Házban. Amúgy New York jó lenne, de úgysem fog összejönni, tehát Szeged vagy Bp. :"D
Álom munka? Újságíró/író.
Álomautó? Nincs
Nászút? Nemvágom.:"D
Mondd meg, mennyi az idő, anélkül, hogy ránézel az órára! 9 múlt kb.
És mennyi az idő valójában? 21:07
Nyújtsd ki egyenesen a bal kezed! mi az amit először megérintesz? füles.
Jobb kezeddel? könyv.
Beszélsz most valakivel? Igen
Kivel? Dinával és Varyval.
Szuperhős vagy? Ofkorz.
Mi a neve a szuper-erődnek? lazaság(H)
Mit tennél a pizzádra? Amit a party hoz.
Szereted a szőlőt? Aha
Melyik színűt szereted? Zöld. De a lila is lájk.
Van mobilod? Van? : D
Milyen színű? Rózsaszín
Milyen márkájú? Nokia
Mit ettél utoljára? Rántottát
Mit ittál utoljára? Vizet
Mit hallottál utoljára? Barátok köztötxd

Barátok…
Legjobb barátod? Reni, Bori, Kristóf.
Legőrültebb? Én. xd
Leghangosabb? Bori. xd
Legidősebb? Ööö... Tomi.
Legfiatalabb? Timi.
Legrégebb óta ismered? Bori, 12 éve:)
Legsötétebb? Nemvágom.:"D
Legokosabb? Reni/Bori
Legcsendesebb? Szerintem olyan nincs.:'D
Legmagasabb? Nem jut eszembe. Kristóf?
Legalacsonyabb? Nóri. : D

Volt olyan hogy…
Énekeltél, mert azt hitted, hogy senki sem hallja, közben meg mégis? Igen xD
Voltál már szerelmes? Voltam.
Viszonozott szerelem volt? nem hinném.:"D
Mondtad már valakinek, hogy szereted? Igen. : D
Volt olyan, hogy azt mondtad valakinek, hogy szereted és úgy is gondoltad? Igen. : D
És olyan, hogy azt mondtad, hogy szereted, de nem gondoltad komolyan? Volt.
Elhagytad már az országot? Persze
Volt olyan film vagy sorozat, amit nem vallanál be, hogy néztél? Győzike? xd
Átkozott már meg valaki? Megtörténhet. : D
Talált már el labda? Aha
Tetszett ez a felmérés? Rendkívül.

Kedvenc…
Szám? 7
Zeneszám? Sok van.
Könyv? Sok van ebből is.
Film? Végső állomás 1-2-3-4, Harry Potterek, Requiem for a dream, Másvilág
Zenekar? Sok vaaan.
Színész? Nincs.
Színésznő? Nincs ezse.:'D
Sport? Akrobatikus Rock 'n Roll, RSG.
Sorozat? One Tree Hill, Skins.
Számítógépes játék? GTA. xD
Kaja? Nemtom.:'D
Ital? Cola. Sprite. Hubertus. : ) : D
Édesség? csoki. : D
Weboldal? fészbuk.
Legjobb barát… Havasi Kristóf
Legjobb emlék: Rengeteg van. : D
Életem legjobb része… 2009. augusztus

Ki az a személy, akivel utoljára…
Beszéltél? Apukáám.
Akit felhívtál? Apukáám. XD
Aki téged hívott? Nagynéném.:D
Akivel összevesztél? Passz... Barbi?
Aki miatt sírtál? Nem élek könnyekkel.
Aki hiányzik? mindenki a közelemben van szinte, aki fontos.
Akivel moziba mentél? Talán Zsófi, de nem vagyok benne biztos.
Akit láttál? Reni
Akivel nevettél? Reni
Akit megöleltél? Reni : D

Most…
Mit nézel? Monitort xd
Mit hallgatsz? Semmit
Eszel? Semmit
Iszol? Semmit :D
Kivel beszélsz? Mint említettem, Dinával és Varyval.
Kire vársz? Csodára. :'D
Dátum? 2010 nov 18
Helyszín? Itthon xd
Mire gondolsz? Arra, hogy nem akarok holnap suliba menni.
Milyen nap van? Csütörtök

careless me.

Egy kicsit talán bánt a dolog, de nem érdekel különösebben. Egy-két kivételtől eltekintve nem vagyok ragaszkodó ember, ha valaki menni akar, hagyom, menjen. Nem szeretem, ha jogtalanul illetnek vádakkal, és én tisztáztam magam. Innentől kezdve nekem mindegy.
Maradnak emlékek, jók-rosszak. Csak egy fejezet volt az életemben, ahogy annyi minden, és én tudok lapozni. Hisz 'ami ma még az ajtón bejön, holnap a kulcslyukon kimegy.'
Sajnálom, hogy így alakult, de az élet nem áll meg. Emberek jönnek-mennek. Én is veszítettem, és ő is. Majd rájön.

"Van egy rózsám is, aki önző volt, de nem akart rosszat,
csak a tüske miatt. Állandóan félt, hogy bántják őt,
de ezért nem kell rá haragudni. Soha nem lett ő
a barátom, a rózsák és a bárányok. Felelős lettem
a rózsámért, igazán féltem őt."

not in love.

Az én elképzelésemet teljesen elrontották a szerelemről. Úgy értem, megvan az a rózsaszín ködös dolog, meg a lebegés, de... már keveredik bennem a szerelem és a barátság, már más a fogalmam arról, milyen elveszíteni valakit. Ugyanazt élem meg, mint mások, és mégsem. Neked nagy ő, nekem legjobb barát. Neked szakítás, nekem 'összeveszés'. Nekem nehéz, neked könnyebb...
Barátság-szerelem. A két dolog teljesen más, nekem mégis annyira összefolyik... Nem így kellene lennie, mégis, ugyanazt érezzük...
Ez lehetetlen! Hogy érezhetem én ugyanazt, ha összeveszek a legjobb barátommal, mint a szerelmesek, ha szakítanak? Pedig ugyanaz a fájdalom. Ugyanaz a feleslegesnek érzett szeretet. Ugyanazok a könnyek... ugyanaz. Teljesen.
Talán nem én tehetek róla. Talán annak a hibája, aki úgy bánik a legjobb barátaival, mint a szerelmeivel. Talán annak a hibája, aki teljesen összekavart bennem mindent.
De ugyanakkor talán az én hibám is, hogy bele megyek valamibe, mikor teljesen mást akarok... de tényleg mást akarok? Honnan tudom, hogy mire van szükségem? És honnan tudom, hogy nem?
Mindig is annyit éreztem, hogy szeretem. Hogy fontos, hogy bármit megtennék érte, meg a többi. De nem tudtam, mi ez. Annyit tudtam, hogy magam mellett akarom tudni. És ha beszéltünk, nem remegett a gyomrom, nem éreztem azt, hogy lebegek, nem volt semmi! Csak azt éreztem, hogy nagyon szeretem. Tehát, ha csak ezt nézzük, nem lehettem szerelmes. Ugyanakkor... talán már-már beteges volt az az imádat, az a mindenek fölé helyezés, és az az összeomlás, amit az elvesztése okozott. Beteges lehetett, hogy minden második szavam a neve, és hogy annyira emberfelettien boldog voltam miatta...
Paradoxon vagyok, nem tudom, mit akarok, még a saját érzéseimmel sem vagyok tisztában.
És senki, senki nem tudja megmondani, mi ez. Több mint a szerelem, kevesebb? Az Egyetlen, akiről mindenki beszél? A Nagy Ő, kamaszszerelem, legjobb barát?! Nem tudom. Nem tudom... semmit sem tudok már.
Nem akartam, hogy ennyire összekavarodjon minden! Előtte teljesen 'normális' voltam, nem voltak ilyen gondjaim, mindenről meg volt a határozott véleményem, tisztában voltam magammal és az érzéseimmel, és nem voltam összetörve. Előtte egyszerű volt az életem. Könnyebb volt. Miért kellett megismernem?! Miért kellett közel kerülnöm hozzá?! Volt ennek értelme?! És persze, ez miért csak engem érint így? Nem én voltam az egyetlen, mégis, csak engem foglalkoztat a téma, csak én nem bírom elengedni, csak én szeretem még mindig. Velem van a baj, vagy másokkal?
De persze, ha nem lett volna, én sem lennék most ilyen. Nem írnám ezeket a sorokat. Nem lenne tapasztalatom, erőm, életösztönöm. Nem tudnám, mi a fájdalom, nem tudnék semmit. Nem lenne témám, mondanivalóm, és én sem lennék én. Csak egy valaki lennék, aki ugyanolyan álomvilágban él mint mások. Aki boldog a tudatlanságában. Nem léteznék a mai valómban. Talán ez volt az értelme... hogy jobb legyek 'szakmailag'? Nem tudom... nem hiszem. Sokat adott nekem, az biztos. Talán nem pozitívat, de...
Keserédes. Így tudnám jellemezni.
Mindig ide lyukadok ki. De igazából, még mindig nem tudom, mi volt az értelme, és hogy mit is érzek én.
Áldás-átok.
Akinek van ötlete, keressen meg.(k)

for my entertainment.

Egyszer majd te leszel az én helyemben... Fájni fog. Ezt garantálhatom... Nem lesz halálos, de azt kívánod, bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik, szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem, ahogy arra... vársz, hogy valaki betapassza az űrt a szívedben, amit egy olyan lány okozott, amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de a szemem se fog rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az érzés miatt van. Arról, amit tettél velem, nem akarok többet beszélni. Nem akarok többé rád gondolni, ezért kérlek ne keress, ne játssz velem, ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél.

let ya go.

Ez a pillanat mintha örökké tartana. Összeszorítottam a fogam, a szemeimet becsuktam, és próbáltam a tudatommal elűzni a fájdalmat, kisebb-nagyobb sikerrel. Könnyeztem, de az erőlködésre fogtam. Nem sírhatok. Sosem sírok.
Tudtam, hogy el kell engednem. Tudtam, hogy nem borulhatok ki minden alkalommal, mikor ezt látom; csak magamat teszem tönkre vele. Tudtam, hogy ez a normális, és tudtam, hogy amit én csinálok, az nem.
Nem volt jogom min kiakadni! Semmi közöm hozzá. Tényleg semmi.
És próbáltam magam azzal áltatni, hogy nem, nem vagyok féltékeny, csak egy kicsit zavar, de... valahol tudtam, mi az igazság.
Néha, ha egy-egy gyengébb pillanatomban elárultam a fájdalmamat, azonnal megbántam, én húztam a rövidebbet. Egyből éreztem, ha túl lövök a célon, és rögtön megbántam, de... nem bírtam visszafogni magam. Van, mikor a legerősebb ember is megtörik, kibuggyan a fájdalom, a mosoly az arcára fagy...
Nem kárhoztathat érte.
Ismerem az elvárásokat magammal szemben. Én vagyok az a lány, aki mindig mosolyog, aki szemrebbenés nélkül leoszt, és aki mindig pörög. Én vagyok az a lány, aki nem ismer fájdalmat. Tartani kell a látszatot minden nap, nem okozhatok csalódást... és általában megy is, de van, hogy már nekem is sok.
Nem, ezt biztos nem fogom kibírni...
De, el kell engednem őt... nem láncolhatom magamhoz, semmi közöm nincs hozzá.
Hányni tudnék. Fortyog bennem a düh, és nem tudom kezelni. Remegek. Nincs rosszabb, mint ez a tehetetlen düh. Hogy bármit tehetek, ez nem változik, hogy nem tudok rajta változtatni!
Kínzom magam, megnézem újra és újra, elemzem, és érzem, hogy fáj, hogy éget, de érezni akarom! Erőt ad a gyűlölethez, ahhoz, hogy ne törjek össze...
Nem tudom megállni, hogy kifejezzem, mennyire rossz, és szarkasztikusan, cinikusan utalok vissza minden ilyesmire, odaszúrok, hogy egy kicsit neki is legyen már rossz...pedig nem ő tehet róla.
Éreztétek már, hogy nem vagytok elég jók? Hogy bármit tehettek, az nem lesz elég? Hogy szembesülnöd kell vele minden nap, hogy jobbak nálad? Érezted már? Akkor megérthetsz. A folyamatos küzdelem minden nap magammal, azzal a tudattal, hogy akármit is teszek, az még mindig kevés lesz másokhoz képest. Hogy akármelyik erőfeszítésem, mindegy, melyik, mindig csak másodvonalba fog szorulni... hogy mások erőlködés nélkül elérik azt, amiért én küzdök. Ez nagyon nehéz. És ezek mellett még játszd el, hogy minden rendben...
Megerőltető.
És akkor az még meglepődik, hogy kiakadok, hogy kikelek magamból, hogy cinikus és gonosz vagyok... neki semmi miatt nem kell aggódnia, neki nem rossz, neki nem fáj, mert ő üres! Én hiába próbálnám magam semlegesíteni újra, túlságosan eluralkodott rajtam az az érzés, amit mindig is megvetettem, amiben eddig nem hittem... és amit soha nem fogok beismerni.
Nem tudom megállítani a fájdalmat.
A mi történetünknek már réges-rég vége, én mégis tovább próbálom írni, de már erőtlen sorokra futja csak... más írja a szalagcímet?