A minap elgondolkodtam rajta, hogy vajon miben is vagyok igazán jó. Vajon mi az én erősségem? Kell lennie... aztán rájöttem. Kitűnően használom a szavakat. Olyannyira jól, hogy fel sem tűnik már, ha valakit a földbe döngölök, vagy az egekig magasztalok. Mindenre van mondanivalóm, és ez az, amit sosem rejtettem véka alá.
Most sem fogom.
Nem a kétszínűségről akarok írni, és nem is arról, hogy milyen undorító másokat hátba támadni. Nem... ezen már nincs mit ragozni. Csupán arról szeretném kifejteni a véleményem, hogy számomra érthetetlen néhány ember viselkedése.
Hogy lehet a legjobb barátodból esküdt ellenséged? Hogy teheted meg másokkal azt, amitől eddig a legjobban védelmezted? Hogy hazudhatsz a másik arcába nap mint nap? Hogy használhatsz másokat ki, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül? Hogy lehetsz annyira felszínes, hogy az már szinte mélységes? Hogy válhat jelentéktelenné az, ami eddig a mindent jelentette számodra?
És keresem, tényleg keresem a válaszokat, de nem találom.
Nem vagyok vesztes típus, és nem lehet egykönnyen letörni sem. Rég megküzdöttem az élet-halál harcomat a 'sablon' ellen, ezeken az embereken már csak nevetni tudok. De az, hogy ha egy ilyet befogadok az életembe, a saját, személyes kis világomba, és aztán megteszi a megbocsáthatatlant? Neeem, az úgy nem játszik. Az úgy nem.
De én igen. Remek játékos vagyok, fel sem fog tűnni, hogy bármi is zajlik épp bennem. Nem, nem vagyok kicsinyes, és nem, nem vagyok bosszúálló sem. Az én tétjeim nagyok.
Királynő vagyok a birodalmamban.
Elvárás? Csak egy, de az a legfontosabb.
H Ű S É G.
Vagy baráti lojalitás. Nevezd, aminek akarod.
your knife; my back. my gun; your head.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése