what am I really good at? i can use words.

A minap elgondolkodtam rajta, hogy vajon miben is vagyok igazán jó. Vajon mi az én erősségem? Kell lennie... aztán rájöttem. Kitűnően használom a szavakat. Olyannyira jól, hogy fel sem tűnik már, ha valakit a földbe döngölök, vagy az egekig magasztalok. Mindenre van mondanivalóm, és ez az, amit sosem rejtettem véka alá.

Most sem fogom.

Nem a kétszínűségről akarok írni, és nem is arról, hogy milyen undorító másokat hátba támadni. Nem... ezen már nincs mit ragozni. Csupán arról szeretném kifejteni a véleményem, hogy számomra érthetetlen néhány ember viselkedése.

Hogy lehet a legjobb barátodból esküdt ellenséged? Hogy teheted meg másokkal azt, amitől eddig a legjobban védelmezted? Hogy hazudhatsz a másik arcába nap mint nap? Hogy használhatsz másokat ki, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül? Hogy lehetsz annyira felszínes, hogy az már szinte mélységes? Hogy válhat jelentéktelenné az, ami eddig a mindent jelentette számodra?

És keresem, tényleg keresem a válaszokat, de nem találom.

Nem vagyok vesztes típus, és nem lehet egykönnyen letörni sem. Rég megküzdöttem az élet-halál harcomat a 'sablon' ellen, ezeken az embereken már csak nevetni tudok. De az, hogy ha egy ilyet befogadok az életembe, a saját, személyes kis világomba, és aztán megteszi a megbocsáthatatlant? Neeem, az úgy nem játszik. Az úgy nem.

De én igen. Remek játékos vagyok, fel sem fog tűnni, hogy bármi is zajlik épp bennem. Nem, nem vagyok kicsinyes, és nem, nem vagyok bosszúálló sem. Az én tétjeim nagyok.

Királynő vagyok a birodalmamban.

Elvárás? Csak egy, de az a legfontosabb.

H Ű S É G.

Vagy baráti lojalitás. Nevezd, aminek akarod.

your knife; my back. my gun; your head.

Over now.

Ha valaki hallotta volna azt a nevetést, biztos azt gondolta volna, valahol, valakinek ma ünnep nap van. Ez a gondolat meg is állta volna a helyét... csak épp senki nem hallotta. Magányosan szállt ágról-ágra, de nem is volt baj. Nem kellett, hogy bárki hallja, ez az öröm csak az övé volt. Belülről fakadó, ősi boldogság volt ez. Úgy érezte, repülni tudna.

Még saját magát is meglepte vele: elvégre most szomorkodnia kéne, sírni, nem? Eddig azt tette volna. De most... valami megváltozott.

Megkönnyebbültnek érezte magát. Érezte, hogy valami elhagyja, és valamli visszatér belé. Helyet cserélt benne két dolog, végre megtalálták a helyes utat. Az a teher, ami két évig nyomasztotta -és amire egy órával ezelőtt még azt mondta, áldásos érzelem -, eltűnt. Érezte, hogy legördül róla, a nyomát ott hagyja, de elmegy... végre.

És visszatért ő, saját magához.Visszatért az az éne, ami a fájdalom miatt elhagyta. Visszatért belé az erő, a magabiztosság, és megérezte: többé ez az ember nem bánthatja őt, többé ő már semmi, semmi számára. Egy ugyanolyan ember, mint bárki más. Nem érez már semmit, ha rá néz, nincs gyűlölet, de nincs szeretet sem. Közömbös lett.

Tudta, hogy egyszer majd eljut idáig, ha eljön az ideje, de azt hitte, akkor szomorú lesz. Szomorú, hogy valaki, aki egyszer annyit jelentett neki, most semmivé lett a szemében. De most, hogy átélte, boldog volt. Boldogabb, mint valaha. Úgy gondolta, ez az érzés akkor jön majd, mikor egyszer nagyon megbántja, és a fájdalmat legyűrve, erőnek-erejével semlegesítni magában. Ehhez képest egészen laza volt és természetes, hogy elmúlt minden. Szinte megvilágosodott.

"Ne próbálj segíteni nekem, nincs rá szükségem. Próbálkozz másnál, hátha annál bejön. Felejts el, ne nézz ide. Felejtsd el, hogy létezem." Fájnia kellett volna? Lehet. De ezek a mondatok ahelyett, hogy letörték volna, felszabadították. Nem tudta, hogyan, és miért éppen most, de hálás volt érte. Épp csak elkezdődött az új év, de tudta, rossz már nem lehet. Percről percre szabadult fel, hamar hozzá szoktatta magát a gondolathoz, hogy vége, ennyi. Mint a kedvenc babád, akit imádsz dédelgetni, és mindig magaddal cipeled. De egy nap meglátod, hogy itt-ott karcos, és megrepedt.... a haja sem olyan szép, mint ahogy eddig tűnt. Bánt, hogy a baba ilyen tökéletlen, pedig annyit küzdöttél érte, hogy szép legyen. Aztán meglátsz a kirakatban egy még szebbet: és az nem kell már. A régi baba téged megbántott, és nem érdemli meg többet a szereteted. Ha fájt is eddig, elmúlt, mert ott az a másik, az a szebb.

És akkor hirtelen, végre megértette, mit is jelent az, amit mindig, mindenki mondogatott neki:

it feels bad now, but it's gonna get better someday.

"Mikor elhagytál, akkor láttam a fényt az alagút végén. Én láttam az enyhet adó, mámorító szellemlétet. De fel kellett ébrednem! Rá kellett eszmélnem, nekem van még időm e vidéken..."