2011. január 3., hétfő

The Pen Simphony.

Elbűvölten néztem a méregzöld íróeszközt, és nem értettem, miért nem becsülik meg az emberek jobban ezt a tollat? Hiszen annyi mindenre jó! Lehet vele... írni. A tinta szép, egyenletesen folyik ki belőle, és egy pacát sem hagy maga után, munkánk tökéletességét biztosítja. Mindig hű hozzánk, és sosem hagyott még cserben.
Ha van egy tollad, már nem lehetsz elveszett ember. A tollad mindig elkísér, és sosem tudhatod, mikor lesz rá szükséged, épp ezért, mindig jól jön. Az ember élete csak egy szép golyóstollal lehet teljes.
De nem, egy toll sincs olyan szép, mint ez a drágaság, melyet finoman forgatok ujjaim között. Ez a toll különleges. Ezzel írom a legrosszabb és legjobb dolgozataimat, valamint életbe vágó órai levelezéseimet is. Ha órára megyek, elég csak ezt a tollat magammal vinnem, mert azt a látszatot kelti, hogy felkészültem újabb negyvenöt percnyi lélekölő unalomra. A jó toll öltöztet. Épp úgy, mint ez itt. És ha valaki megkérdezi: "Bocs, van egy tollad?", eszembe sem jut ezt odaadni. Féltem a tollamat. Önző vagyok a tollammal kapcsolatban, kisajátítom a tollamat. Nem akarom, hogy mást szolgáljon oly hűen, mint engem.
A jó toll halála napjáig veled van, s mikor kileheli utolsó csepp tintáját is, minimum, hogy térdre borulva zokogsz mellette, s méltóképp helyezed sírba tetemét. A tollat meg kell becsülni.

Ez az élet titka.:)



:DDDDDDD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése