Birthday.

"Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S mikor az élet? Észre se venni. Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág, és mind a kettő fehér."

Még egy év eltelt. Felfoghatatlan, mennyi minden történik egy, s főként mennyi minden történik tizenöt év alatt. Nőttem, okosodtam, megtapasztaltam. Elsajátítottam a beszédet, az írást, a számolást. Az életem vett hihetetlen fordulatokat, és volt elképesztően kiszámítható is. Kitanultam játékokat, megfigyeltem az életet, embereket, szerelmeket, megtanultam gyűlölni és szeretni, másokat észre sem venni, gondoskodni vagy elhanyagolni. Tettem visszavonhatatlan dolgokat, és olyanokat is, amikre később büszke lehetek. Sok mindent nem tettem meg, és azokat már nem is lesz módom, viszont nem bántam meg semmit. Próbáltam úgy élni, hogy megfeleljek magamnak, a saját elvárásaimnak, amiket magammal szemben állítottam, és sosem néztem, mások mit várnak el tőlem. Leküzdöttem fájdalmat, éltem át hihetetlen boldogságot, voltam felelőtlen és bolond, és voltam felelős és komoly is... és mindez csak tizenöt év. Ha minden jól megy, rengeteg ilyen lesz még. És mégis... néha úgy érzem, több mindent éltem meg, mint jópár idősebb ember akár.
Hihetetlen, hogy egy évvel ezelőtt még mennyire más voltam, mennyire nem értettem semmit. Mennyire másképp láttam a világot, és magamat is. 12 röpke hónap alatt rengeteget komolyodtam, változtam, értem. És valahol mégis, ugyanaz az ember vagyok, aki eddig is voltam, és sosem leszek más. Felnövünk, ahogy telnek az évek, de az érdemi dolgok nem változnak. Aki beleégette magát a szívemben, ott is marad, aki megbántott, azt nem felejtem el soha, és ha valaki valami jót tett értem, nem marad viszonzatlanul.
Fura, hogy nem is olyan régen még mennyire gondtalan voltam, mennyire tiszták az emlékeim az óvodáról, általános iskoláról. Végig nézhetem, hol rontottam el, vagy mit csináltam jól, és mint hogyha egy perc sem telt volna el azóta, hogy az első tanítási napon beültem az iskolapadba.
Úgy írom most ezt, mintha annyira öreg lennék... pedig koránt sem vagyok az. Viszont mégis úgy érzem, vannak már tapasztalataim, gondolataim, és tényleg olyan, mintha már jó pár évtizede itt lennék.
Vicces...
Talán elgondolkodtató a téma, hogy miért is vagyunk itt, mi a célunk a földön, és rengeteg meddő vitát folytattak már le erről nálamnál okosabb emberek... én sem tudom. Mindazonáltal hiszem, hogy van valami dolgunk itt, neked, nekem, mindnyájunknak. Hogy mi, nem tudom. De nem fogom hagyni, hogy az évek csak úgy elszálljanak mellettem. Még rengeteg dolgot meg akarok tenni, rengeteg embert meg akarok ismerni, és azt akarom, hogy az eddigi életem során szerzett tapasztalatok csak elenyésző része legyen azoknak, amiket még szerezhetek. Nem félek az élettől, vagy attól, hogy fájni fog. Állok elébe! Nem akarom elvesztegetni az éveket, meg fogok élni minden egyes napot, ebben biztosak lehettek. És azt ajánlom, ti is tegyetek így. Mert eltelik egy nap, két nap, és az évek elszállnak.
Mozduljatok ki! Legyetek a szeretteitekkel, a barátaitokkal, legyetek szerelmesek, és nevessetek sokat! Csináljatok képeket, legyetek őrültek! Használjátok ki, hogy itt lehettek, mert az önmarcangolással, a depresszióval nem mentek semmire! Ne üljetek otthon, É-L-J-E-T-E-K! Mert a hiedelmekkel ellentétben, az élet igenis szép. És az biztos, hogy az én életem egy, nagy party lesz, ahogy eddig is volt.:) Ne vegyétek magatokat túl komolyan, hogy majd mikor felnőttök, és gyerekeitek lesztek, és felelősséget kell vállalnotok egy csomó dologért, és egy csomó mindenkiért, az lehessen bennetek: igen, én megtettem mindent. És akkor majd már nem keresitek, nem kereshetitek a magatok jólétét - másokéért lesztek felelősek. De akkor már nem is fogjátok akarni. Higyjétek el. Mert a végén úgysem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életedben, hanem hogy mennyi élet volt az éveidben. És azt hiszem, ez a lényeg.


"Az élet túl rövid! Csókolj lassan, nevess őrülten, szeress igazán és bocsáss meg gyorsan!"
7. 3. 6.