R.I.P

"Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak, vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki nem tudja, milyen érzés. Senki nem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismerheti ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te."

/offolom az álnevezést, kezdem unni, hogy már én is belezavarodom, hogy ki-kicsoda, meg nincs elég név.xd/

November 17.-én, reggel 9 órakkor volt egy éve, hogy Cinya (+16), eltávozott közülünk. Ahogy tavaly, idén is tartottunk egy megemlékezést, ahol a család, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.
Fél háromkor végeztem a suliban, és egy öt perces otthoni villámlátogatás után rohantam is Wiwienn elé nyugatiba. Mikor odaértem ő már ott volt, beszélgettünk, és vártuk Gergot, aki egy négy perces késéssel be is futott. Bementünk westendbe, Wiwienn evett, mi Gergovel röhögtünk a sok emóson, meg úgy mindenen.(Áldozzuk fel egymás testét a sátánnak, de előtte forduljunk körbe 13-szor, és tetováltassuk a seggünkre, hogy 666! xdddd) Vettünk vörösbor illatú gyertyákat, aminek nagyon nem volt vörösbor illata, de mindegy. Aztán kimentünk nyugati hátuljába, Gergovel féltünk a sok emóstól, találkoztunk Roxyval, meg nem tudom. Reninek ötkor kellett volna odaérnie, de mint kiderült, ő még akkor vígan moszkván volt. Fél hat fele ért ki, megrugdostam, megvertem, de azért szeretem:)♥:D Ott voltak még csomóan jóarcok is, Winnie, Vivi, Szkúb, Merko, stb. Mindegy, elvoltunk, aztán hat fele elindultunk Hősök terére. A busz megállóban mindenki fésülködött, sminkelt, nem néztek amúgy hülyének.:D
Ahogy tavaly is, megint mi voltunk ott először, nem lepődtem meg. Felültünk a szoborra, és elkezdtünk gyertyákat gyújtani. Nem sokkal később megjött Sophie, aztán Betty, Niki, Holi, Dancsiék, Rékiék és sorban a többiek. Bori hívott, hogy 5 perc, és elindul.:) Hamar megjött♥
Nem voltunk sokan, de nem is ez számított. Beszélgettünk Cinyáról, a betegségéről, hogy hogy hiányzik nekünk, és felevenítettünk sok szép emléket. Jó volt. Vagyis hát inkább szép.
A megemlékezés után Wiwienn-nel meg volt beszélve, hogy elmegyünk kávézni. Beültünk egy közeli helyre, de ott volt velünk még Bori, Sophie, Betty és Holi is. Úgy döntöttem, ez az este nem az ellentétekről kellene, hogy szóljon. Persze ettől nem változik semmi.
Szóval ott elvoltunk, átbeszéltünk néhány dolgot, és egy kis idő múlva Bori meg én mosolyogva mentünk haza.
A halál kegyetlen, hirtelen, és fájó dolog. De mikor meghal valaki, tudnunk kell, hogy a széthúzás nem segít. Bele kell kapaszkodni azokba, akik megmaradtak nekünk. Nem veszíthetjük el egymást. Nem segít, ha sajnálkozunk, és azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért történt, és miért pont ő. Mindennek oka van, és ez az élet rendje. El kell engednünk a szeretteinket, tudván, hogy egyszer még úgy is találkozunk velük, mikor már nem lesz, ami elválasszon tőlük. Tudnunk kell, hogy jó helyen vannak, és ami a legfontosabb, hogy sosem hagynak el minket. Bennünk élnek tovább, és csak akkor halnak meg, mikor mi akarjuk. Amíg emlékszünk, és beszélünk róluk, itt élnek velünk, bennünk.
A halál gyakran igazságtalannak tűnik. Hisz annyi ember van, aki meghalhatott volna...! Ne gondold így. A halál nem válogat, nem nézi, hogy jó, vagy rossz ember volt-e az illető. Egyszerűen csak itt volt az ideje.
És mikor elengedjük őket, meg tanuljuk majd megérteni, mit is jelent: tovább lépni.



"Gyászunk lépcsőfokai: a tagadás, a düh, a félelem, a bűntudat, a depresszió, és az elfogadás. És az első magok a sírhantokon."