Levél a B613-ra.

Hol vagy? Miért nem vagy itt? Annyira hiányzol.
Nem tudom, mit mondhatnék. Annyira üres vagyok nélküled.
Tudod, eddig nem érzékeltem annyira a hiányodat. Mindenki más igen, de én nem... tudod, én elf vagyok. Nem érzek fájdalmat.:)
Viszont nélküled mi értelme? Mit tehetnék? Mindenki szenved. És ha valamikor szenvedett valaki, te, csak te voltál az, aki segíteni tudott. De most te vagy maga a szenvedés tárgya. Kérlek Benjamin, térj vissza hozzánk. Csak mond, hogy minden rendben lesz, ugyanúgy, ahogy régen...
Hiányzik a huncutságod, a vicceid, az írásaid, a komolyságod és a komolytalanságod... Hiányoznak a beszélgetéseink, a kis hangod, meg mikor énekeltünk...
Benjamin, nem tudok nélküled élni.
Tudom, sosem mutattam neked igazán, mennyire fontos vagy nekem. Sosem érzékeltettem. De neked nem is kell, ismersz, szinte jobban, mint bárki, tudod, hogy milyen vagyok, tudod, hogy érzelemmentes... nem mondom senkinek, hogy mennyire fáj. Hogy mennyire hiányzol. Magamban őrizgetem az emlékedet. A fájdalmat, az űrt, amit a hiányod kelt. Senkire sem tartozik.
Minden este arról álmodom, hogy egyszer majd visszatérsz, és megváltod a világot, ahogy mindig is tetted...

Remélem, eljut ez a levél a B613-as kisbolygódra, és megszánsz minket.






Szeretlek.