Get some pills in and sleep forever.

Meredten bámultam a gyógyszeres fiolákat. Néhány szem kigurult belőlük, itt-ott, látszólagos rend nélkül hevertek az ágyamon. A számítógép villogott, de én alig láttam a könnyfátyol mögül. Nem akartam látni, mit írnak, hogy próbálnak lebeszélni. Tudtam, csak hátráltatnának... és mégsem tudtam úgy elmenni, hogy ne beszéltem volna velük. Csak két ember... de a legfontosabbak nekem.
'Ezt te nem gondoltad át. Rég megtetted volna, ha már nem kötne semmi az élethez. De még mindig itt vagy.' És tudtam, hogy igaza van, mégis erőtlennek éreztem magam. Úgy éreztem, mennem kell, magam mögött hagyni az egész világot, azt, ami látszólag nem akart befogadni. Elegem lett az erős, a bátor szerepéből, abból, hogy bárki, bármikor rám mérhet egy újabb csapást mondván, hogy "kibírom". Nem bírtam ki. Nem akartam kibírni. Belefáradtam a játékba, le akartam venni a maszkot. Semminek éreztem magam, aki csak árt a világnak. Feleslegesnek éreztem az egész létemet, úgy éreztem, nekem már itt nincs dolgom.
Sokáig tartott eljutni idáig, az erő, az életösztön ami mindig bennem volt, egy pillanatra megingott. Később azt mondták, szerintünk nem gondoltam komolyan, pedig ha csak sejtenék, ott és akkor ez mennyire komoly volt...
Belenyugodtam abba, hogy az életem itt véget ér - elbúcsúztam mindazoktól, akik valaha is jelentettek nekem valamit. I loved you...
Tudjátok, erre nem is igazán lehet mit mondani. Talán azt gondolhatták, bekattantam, pillanatnyi hiszti, majd elmúlik. De nem. Nem szoktam szavakkal dobálózni, tettekkel fenyegetőzni.
'-Mondj egy okot a halálra.
-Mondj egy okot az életre.'
Könnyedén csúsztak le a torkomon az első pirulák. Olyan gyógyszert vettem be, aminek épp az ellenkezőjét kellett volna szednem... teátrális, tudom.
'Soha nem volt nálad jobb barátom...' - duma. Még egy szem.
'És mi van az erkölcseiddel? Ő adta, nem veheted el?' - meg fogja érteni. Még egy szem.
'Nélküled...nem bírnám ki...' - és akkor megálltam. Tudom, most azt kérdezitek, miért vagyok még mindig itt? Annyira menni akartál, miért nem mentél? Nem gondoltad komolyan?
De akkor és ott rájöttem, hogy az én szenvedéseim semmik, elenyészők ahhoz képest, amit én okoznék másoknak. Talán nem sokaknak, de néhányuknak biztos.
Itt kell lennem, látni, hogy boldogok, és segíteni nekik. Szenvedve, kínlódva, talán minden napot pokolként élve meg...de emberként. Hogy mikor egy bátorító mosolyra van szükségük, itt legyek. Hogy mikor sírnak, legyen kinek tartania a vállát. Hogy mikor hülyeséget csinálnak, legyen, aki fejbe vágja őket...
Itt, ezen a blogon, és máshol is sok bátorító sort olvashattatok már tőlem arról, hogy az élet milyen szép, és hogy a szenvedések nem tartanak örökké.
Nos, most megtapasztalhattam, hogy ezek a sorok, ha padlón vagy, nem segítenek fel. Csak magadban találhatod meg a bátorítást, a célt, amiért élned kell. Én kevés vagyok ahhoz, hogy itt, most megpróbáljak lebeszélni mindenkit arról, hogy hülyeséget csináljon... talán most, ebben a pillanatban is tinédzserek tömegei hajtanak végre öngyilkosságot. De Te, aki ezt olvasod, talán elgondolkodsz... megérné? Megérné itt hagyni mindent és mindenkit? Megérné az a fájdalom, amit a szeretteidnek okoznál vele? Tudom, ha idáig jutsz, úgy érzed, nincs, aki szeretne. Pedig van! Csak meg kell látni. Nem fog mindenki a nyakadba borulni, hogy hogy szeret, az apró jeleket kell észrevenni. Egy kedves mosoly az iskola folyosóján, vagy egy figyelmes kérdés... ha te nem lennél, ki lenne helyetted? Nem vagy felesleges. Neked is van célod, neked is van, akinek hiányoznál. Hidd el, tényleg semmi nem tart örökké. Pláne nem az emberi kapcsolatok! Szerelem, barátság miatt meghalni?! Mindez változik! Jön más szerelem, és a barátok kibékülnek. Ezért eldobni mindent...
Nem egyszerű kijönni abból a valamiból, amit úgy hívnak, depresszió. Mert ha idáig eljutottál, akkor az vagy. Depressziós. De ma már ezen is lehet segíteni. Csak vedd észre a szeretet magad körül...
Mindig a rosszat látjuk meg az életünkben, holott ott a temérdek jó. Egy bölcs ember egyszer így szólt:ha rossz napod van? Csessze meg a világ! Tedd népszerűvé az életet. A boldogság csak egy döntés.
És igaza van. Nekem könnyű volt megmutatni az élet szépségeit, mert mindig is fogékony voltam rájuk. Sosem voltam melankólikus, vagy magamba forduló személyiség, csak néha-néha gyengültem el, és ilyenkor csak fejbe kellett vágni, megmutatni, hogy igenis van értelme ennek a mókuskeréknek.
Most sem volt ez másképp. Különösen megható, hogy akárkinek írtam, mindenki egyből, azonnal reagált, és nem kellett magyarázkodnom. Azon nyomban ott teremtek. Aki pedig nem? Nos, akinek három szót írtam mindössze, viszont azt szívből, őszintén, és arra sem reagált? Arra már nincs mit mondanom. Legközelebb ő fog eljutni idáig. És akkor én újabb három szót fogok mondani: You screwed up. :)

köszönöm. k, r.♥


"Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál."